Hányás
A hányinger kellemetlen, émelygő érzés a gyomortájékon, amelyhez erőteljes nyálelválasztás, illetve gyengeség is társulhat. Ha a hányinger erőssége eléri a felső határát, bekövetkezik maga a hányás. Egy sor egyéb tünet is csatlakozhat a hányáshoz és a hányingerhez. Ilyen például a hasmenés, a hasfájás és a görcsök, a szédülés, a fejfájás, illetve az étvágytalanság. Az, hogy az ember melyiket tapasztalja ezek közül, tulajdonképpen a rosszullét okától függ.
Hányingert okozhat a gyomornyálkahártya gyulladása, amely lehet romlott vagy fertőzött étel vagy túl sok alkohol fogyasztásának következménye, de okozhatja vírus- vagy bakteriális fertőzés is Az ételmérgezés például sokszor gyomorgörccsel, fejfájással, szédüléssel, lázzal és borzongással jár. Enyhébb esetben ezek a tünetek pár óráig, esetleg egy-két napig tarthatnak. Vírusos gyomorfertőzés fennálltakor a hányás mellé hasmenés csatlakozhat, és míg e tünetek általában 3 napon belül megszűnnek, a gyengeség és a bágyadtság még napokig fennmaradhat ezek után is. Ha a hányinger hányáshoz vezet, a szervezet rengeteg sót és folyadékot veszít, s ez a kiszáradás veszélyével fenyeget. Oldjunk fel 8 csapott teáskanálnyi cukrot és l teáskanálnyi sót l liter vízben. Az italt eleinte óvatosan fogyasszuk, apró kortyokban, majd amint a gyomrunk megnyugszik, egyre bátrabban. Hasonló módon megpróbálhatunk valamilyen gyógyszertárban kapható rehidrálóporból készített folyadékot is magunkhoz venni. Gyógynövények közül például a borsmenta és a gyömbér megnyugtatja a gyomor nyálkahártyáját. Ezekből elkészített teából bármikor megihatunk egy csészével, amikor hányingerünk van. Az innivalóról azután fokozatosan át lehet váltani a könnyű, jól emészthető ételekre. A ropi és az üres pirítós kiválóan alkalmas erre a célra, ahogyan a főtt rizs is. Attól függően, hogy mennyire émelyeg, tartsa magát ehhez a diétához 12-48 órán keresztül, amíg az összes tünet elmúlik. Gyermekek esetében a hányással elveszett ionok pótlása céljából, valamint azért, mert a hányást bizonyos esetekben hasmenés is kísérheti, célszerű cukrot, sót és folyadékot egyszerre adni, aminek jó módja a ropi etetése és cukros tea itatása. Ezzel a sóbevitel is megoldott, valamint ropi fogyasztása után a szomjúságérzet miatt a gyermekek szívesebben isznak. |
A hányás többnyire nem jelez komoly problémát, vannak azonban esetek, amikor hamar szakembert kell keríteni. Hívjon orvost, ha nagyon heves, sugárszerű a hányás, illetve a rohamok egy napnál is tovább fennmaradnak. Ha arra gyanakszik, hogy valamely gyógyszertől hány, vagy véres a hányadék (ez fekete vagy piros kávézaccra emlékeztet), mindenképpen szóljon az orvosnak. Ha felmerül az alkohol-, a gomba- vagy egyéb ételmérgezés (pl. mérgező állat vagy növény fogyasztásának) gyanúja, azonnal hívjon mentőt! Sürgős orvosi segítségre szorul, ha fejsérülést követően alakul ki hányinger, hányás.
Akkor is elkelhet a szakember segítsége, ha a hányáshoz, a hányingerhez egyéb tünetek is társulnak. Ilyenek a mellkasi fájdalom, pihegő légzés, légszomj, súlyos fejfájás, esetleges mérgezés gyanúja, látászavar, hasi fájdalom, hátközépi fájdalom, a mellkas alsó felében érzett fájdalom. Ha a hányáshoz láz és erősödő jobb oldali alhasi fájdalom társul, fennáll a vakbélgyulladás gyanúja.
(megjelent HOT magazin Dr. Hot rovatban)